Erre a kérdésre szerintem szinte mindenki tud említeni az ismeretségi köréből olyan anyát, aki világéletében légies balerina vagy éppen világszerte ünnepelt énekesnő szeretett volna lenni. Az nem feltétlenül az ő hibája, hogy csak a bérszámfejtésig vagy a teszkópénztárig jutott. De sebaj, legalább a gyereket cipeli lelkesen balettórára, hogy ami neki nem jött össze, azt majd a kislány… egészen biztosan… kamatostul… és mindenáron…
Ha Amerikában tennénk fel a kérdést, akkor valószínűleg sokan rögtön azt vágnák rá, hogy ááá, toddlers and tiaras. Vagyis tiarás togyogók vagy apró szépségek, ahogy tetszik. Igen, arról a valóságshow-ról beszélek, melyben gyerekszépségversenyek szereplőit követhetik nyomon a nézők, a felkészüléstől egészen az eredményhirdetésig. A totyogástól a győzelmi tiaráig. A műsor 2009-ben indult, és jóformán már a kezdetektől fogva erősen megosztotta az embereket. Értelemszerűen vannak, akik zabálják a koravénre sminkelt vagy éppen Barbie-babára fazonírozott kicsiket. Vagyis csak feltételezem, hogy vannak ilyenek is, máskülönben miért is futna már az ötödik évad? (Sőt mostanában már az angolok is rákattantak az ötletre, úgyhogy eztán már nemcsak amerikai, hanem angol majomparádékon is lehet majd borzongani vagy éppen szórakozni – kinek-kinek gusztusa és habitusa szerint.) És legalább ennyien vannak azok, akik szerint a toddlers and tiaras nem más, mint előre megfontolt merénylet a gyerekek ellen. És tilcsákbe. Én inkább az utóbbi véleményekbe futok bele lépten-nyomon.
Fodrok és flitterek, hajlakk, körömlakk (sőt műköröm), sminkes, koreográfus, manikűrös és még a jó ég tudja, micsoda. Természetellenes, erőltetett mosolyok, be nem teljesült vágyak… és persze pénz, nagyon sok pénz. Ezen a ponton megállom, hogy ne írjam le az “ezeknek a kislányoknak még a játszótéren lenne a…” kezdetű mondatot. Pedig de. Azonban a pénzét mindenki arra költi, amire akarja. Igazából még azt sem tudom igazából felróni senkinek, hogy ami neki nem sikerült, azt a gyerekében szeretné megvalósulni látni. De mindenesetre fenntartással fogadom, amikor ezeknek a “jégmamáknak” a nyilatkozataiban tipikusan felbukkan az az elem, hogy de hiszen a gyerekem élvezi az ilyesmit, és én nem csinálok mást, mint segítem abban, amire vágyik.
Hogy kinek hol a határ, amikor az egészen kicsi koruktól szépségversenyekre trenírozott kicsiket látja, erősen változó. Nekem nagyjából ott, hogy legalább annyi engedtessék meg nekem, hogy kételkedjek ama érvelés valóságtartalmában, miszerint az egész úgy kezdődött, hogy ült otthon a hároméves a babaszobában, és egyszer csak a szülő elé állt azzal, hogy “anyám, arra gondoltam, hogy szépségversenyre mennék”. Még akkor is, ha néhány szülő nyilván hiszi is, amit mond. A többi pedig csak a lelkiismeretét nyugtatgatja vele.
Azon is lehetne elmélkedni, hogy az ilyesmi mennyiben károsítja a gyerek egészségét, akár lelki, akár testi értelemben. Az állandó rohanás, az éjszakába nyúló próbák és fellépések nyilván nem közömbösek, ugyanúgy nem közömbösek, mint az állandó elvárások és az örökös kötöttség miatti stressz sem. De ezek nehezen mérhetők.
De már nálam is végképp kiverte a biztosítékot az a videó, amit éppen az imént láttam a fészbukon. Ebben a toddlers and tiaras egyik minisztárja, egy Eden Wood nevű hétéves gyakorlatilag egy bedrogozott tini módjára pörög, grimaszol és hadovál egy élő tévéadásban. Nekem fogalmam sincs, mivel lehet ilyen állapotba hozni egy ilyen kicsi gyereket, de az egyik portál szerint egy bizonyos go-go juice nevű kotyvalék a felelős az egészért, ami jórészt energiaitalból és némi szénsavas üdítőitalból áll. A szépségversenyek előtt állítólag ezzel itatják a győzelemre vágyó mamák a gyerekeket, hogy azok jobban szerepeljenek. És hogy mire képes ez a “csodaszer”? Hát nézzétek.
Na, erre mondom azt, hogy senkinek nincs joga ezt tenni a saját gyerekével. Erre a világ összes elvetélt gyerekkori álma sem mentség.
És ha még mindez nem elég, akkor az már végképp az “eszem megáll” kategóriája, ahogy Eden Wood anyukája is azzal mentegetőzik a videó által kiváltott jogos felháborodást látva, hogy fel van fújva a probléma, hiszen nem ad ám olyan sok gyorsítószert a gyereknek a verseny előtt, és különben sem az ördögtől való egy kis energiaital. Még hogy nem???
És anyuka a műsorban is csak a végén kezd el egy kicsit feszengeni. Nem, nem azért, mert a szemmel láthatóan önkontrollját teljesen elveszített kislánya mellett ülve felismeri a helyzet tragikumát. Nem, dehogyis ismeri fel. Legfeljebb az feszélyezi egy kicsit, hogy a tévészereplés nem megy olyan flottul, ahogy vágyálmaiban elképzelte. Már kislány korában.
Deen
Fotó: flickr.com
A videót és a témaötletet köszönjük B. E. nevű kedves olvasónknak.

Hát…. A felső kép abszolút magáért beszél…. Két kivénhedt, kiégedt, agyonplasztikázott, agyatlan és lecsúszott picsa próbálja mindazt beletömni és ráhúzni egy gyerekre ami neki nem ment…
A legtöbb itt megjelent írásra általában nem bólogatok, de ezzel teljesen egyetértek, sőt, tovább is megyek, ez egyszerűen beteg. Egyébként amikor néztem a videót (illetve az első percét, mert tovább nem ment) itt ült mellettem az ugyanannyi idős fiam is (mint E.W.) tágra meredt szemekkel, majd megkérdezte: Mi baja a kislánynak?
Gondolom teljes egyetértés lesz a hsz-ekben. Ez tűrhetetlen.
És ilyenkor mindig a Simpson család filmváltozata jut eszembe, mikor Bart azt mondja: az amerikai álszentség nevében!
Egyik oldalról ott van az amerikai gyermekvédelmi rendszer, amikor a legkisebb bántalmazási gyanú esetén ott terem a szociális munkás, másrészt pedig médiamegjelenést biztosítanak ilyeneknek, ahol egyértelmű, hogy ezek a gyerekek bizony bántalmazottak.
Igaz, a “sima” bántalmazásból nincs bevétel,a mini szépségversenyekből meg van. És egy profitorientált államban így lesz belőle nem csak elnézett, de dicsőített program.
Basszus. Vagyis memenyelven dafuq http://qkme.me/35znym
Amin én akadtam ki, az az a műsor, ahol az anyák is beöltöztek.
http://crushable.com/entertainment/honey-boo-boo-child-june-shannon-anderson-cooper-809/
Az ilyen műsorok egyetlen pozitívuma, hogy mindent jól dokumentálnak a gyerekek jövőbeli terapeutája számára.
Hát, kicsit még rákerestem a témákra, és úgy döntöttem, basszákmeg. Találtam egy másik gyerekről is cikket + videókat, egy zakkant varangyszerű nőről meg a gyerekéről.
http://crushable.com/entertainment/dr-drew-honey-boo-boo-child-go-go-juice-479/
A puszta tény, hogy a filmesek felvették a beszpídezett gyerek zakkant monológját, amiben szegénykém nyilván az értékválságos anyja fos szövegét böfögi vissza az ital hatása alatt, és nem hívták azonnal a gyermekvédelmiseket, totálisan kiakaszt. a háttérben meg röhögcsélnek a felnőttek, mintha ez lenne a legjobb móka. Miközben a kislány arról beszél, hogy az egészet a pénzért csinálja, és hogy ő különleges, mert szépségversenyekre jár.
KEt nonek alcazott gorilla.
Nos, en tegnap vettem a fiamnak egy uj esoruhat (overallt), hogy ha esik es kimenne ne azzon pelusig ellenben nyugodtan ugrabugraljon a sarban, tocsaban.
Ha ertitek, mire gondolok.
mert gyerek es EZ a dolga
@Memme: biztos ez volt a gyerekkori álmod, hogy ugrabugrálhass a tócsában
@madz:
(mondjuk en ugraltam is!)
Siman
Gyomorforgató, elszomorító, felháborító, megvetendő.
Az anyákat kellene pszichológushoz küldeni.
Az a nő egy hülye picsa a videón. Ostoba, hülye tyúk. Interjút adni sem volt képes.
Egyébként a kislány őt is idegesítette, ki is zökkentette rendesen.
De: Vessetek a mókusok elé, én nem tudom ezeket a gyerekeket túlságosan sajnálni.
Nehezen fogom tudni megfogalmazni, hogy miért és tudom, hogy meg fogtok dobálni kővel mindjárt.
Szóval valahol azt gondolom, hogy ezeknek a gyerekeknek ez az egész nagyon bejön. Tudom, kicsik még a mérlegeléshez, döntéshez és valaki rájuk kényszeríti ezt az egészet.
De vegyük azt a példát, hogy egy 4-5 éves már hisztizik, hogy azt a ruhát nem veszi fel. Vagyis el tudja dönteni, hogy az nem kell neki. pedig senki nem mondta, hogy abban előnytelen vagy nem divatos stb. És erre a szemünk nem rebben, sőt sokan mondogatják, hogy óóóó, már nagykislány, el tudja dönteni, hogy mit akar.
Vagy a kétéves mereven elutasítja a borsófőzeléket. Beletömheted a szájába, akkor is ki fogja köpni. És simán elkönyveljük, hogy óóóó, hát a gyerek nem szereti.
Vagy egy második osztályos nem csinálja meg a leckéjét, mert ő nem szereti a matekot.
És még sorolhatnám.
És akár megverheted bármelyiket is, akkor sem veszi fel/eszi/tanulja meg.
És vonszolhatnánk mi fel a gyerekeinket a színpadra, ők akkor sem akarnák ott libegni full sminkben.
Biztos vagyok benne, hogy azok a gyerekek a maguk módján élvezik ezt az egészet és ez részben az ő döntésük is. Tudom, tudom, mindjárt jön az, hogy de nem is látnak más mintát, hogyan tudnának dönteni. De látnak mást, nem vakok azok a gyerekek. És már nem is annyira kicsik.
Ha nekem bejött volna a sóbiznisz világa, akkor ma a nagyobbik lányom kifutón lenne vagy valami hasonló. Mert benne volt affinitás ilyen dolgok iránt, amikor kisebb korában táncolt. És jól is csinálta, nekünk is nagyon tetszett, hogy olyan határozottan végigbilleg a színpadon és tudja, hogy ő ízig-vérig nő. Mi viszont nem toltuk őt ebben előre, mert nem akartuk, hogy bedarálja ez az agyatlan ipar. De de ha megtolom, akkor boldogan vetette volna bele ebbe a világba magát. A kicsi meg még 10 évesen is a hátam mögé bújt idegenek előtt.
Szóval nem minden gyerekből lehet tiarás izét faragni.
De a fenti szülőket máglyára tudnám vetni, az tuti.
Ez nem csak a gyerekekben tesz kart! En a Utubon neztem meg kivancsisagbol ket reszt, es nem is tudom hogyan lehetne leirni amit ereztem: dobbenet, ketsegbeeses, szanalom, felhaborodas, duh, gyilkolhatnek. Ez igy egymas utan mint a hidegzuhanyok. Sokkal kevesebbert is vesznek el normalisabb szuloktol gyerekeket, en siman veszelyeztetes okan elvennem oket a szuleiktol. Agyrem ami ott megy, ahogy sirnak hogy ok nem akarjak, hogy huzzak a hajukat, hogy mufogsort kell elviselniuk, es mindezt legtobbszor formajukbol reg kihizott, agyatlan barmok gyermekeikent. Ennyi serult kislannyal vajon mihez kezd majd a rendszer kb 10 ev mulva??!!! Amikor a lanyom latta, kozolte hogy ez hanyingerkelto. Neki eszebe sem jutna soha hogy ilyen baromsagon resztvegyen. Ez mar perverzio, sok beteg ember gyerek alazasa felso fokon!!!!
Öööö… a videót a képek alapján inkább nem nézem meg…!
De tegyük fel, hogy nem ennyire durva az a gyerekkori álom. Mondjuk, hogy valaki “csak” műkoris akart volna lenni, de mégcsak kipróbálni sem volt magát lehetősége.
Aztán születik egy gyereke, “akit az Isten is korisnak teremtett”… aki egggésssszen véletlenül 4-5 éves szülinapjára PONT kap egy jégkorit…
Ehhez mit szóltok: fair? Vagy szemétség?
Ha a kis érdekelt is szereti, mert ügyes benne… – de ha komolyabban csinálja, akkor is elveszi a gyerekkorát, nem? Pedig ez azért fejleszt mozgáskoordinációt, izmokat, állóképességet, önbizalmat stb.
Egyáltalán, akik nagyon korán kezdenek el komolyan sportolni, azok nem szülői álmot valósítanak meg?
Na, ha nem akarja a gyerek, akkor az már kimerít minden gyermekvédelmi jogszabályt!
Nem értem én ezt az egészet.
A szülők ebből kapnak pénzt? Nagyon sokat?
Hogy rohadnának meg!
Amúgy Mo-n leginkább egy rakat pénzt kell fizetni azért, hogy a lányod a kifutón láthasd. Portfólió, fodrász, sminkkészlet, utikültség, netán nevezési díj vagy regisztrációs díj. És még a ruhákat sem tarthatják meg.
Kb olyan mint regen amikor a testi fogyatekosokat mutogattak.
Jo jo mutogatjak, de kinek tetszik egy ven kiralynena, vagy matronanak, vagy Audrey hepburnek oltoztetett kicsigyerek, ez a kerdes, nem a szulo, hgoy feloltozteti.
Fúúúúúúj bazmeg.
Apák ilyenkor hol vannak? És a gyerekvédelem? Remélem, legalább nálunk bünteti a törvény az ilyesmit, ha már náluk nem (nincsenek illúzióim).
Aki bedrogozza a gyerekét 3-4-5 évesen és totálisan a külső elvárások kontrolljának veti alá, az mit vár a gyerek kamaszkorától? Fekete nejlonzacskót az árok partján vagy valamelyik bulin, ha esetleg nem szökött el addigra már a gyerek valamelyik jóképű producerrel? Ebből a kislányból három perc is veszélyes volt. Mert ha valaki engedi a gyerekét családi ünnepkor kólát inni és ettől pörög a kissrác éjfélig, majd ezt megjegyezve ilyet soha többet, arra nem hívnék GYIVI-t, de ezt az anyukát tutira kezeltetném, a kislány mellé meg segítőket, amíg nem késő. A sok műanyag anya is magáért beszél, biztos nincs gond az önértékelésükkel. Érdekes, hogy egyetlen szimpatikus, természetes arc sincs még mutatóba sem az anyukák között. Szóval producereket lecsukni, anyukákat kényszergyógykezelni, a gyerekeknek meg segítni, amíg lehet. Álom… És akkor még a pedofil-vonulatról nem is beszéltünk, pedig azt is megnézném, aki ezeket a műsorokat nem résztvevő(rokon)ként nézi.
@Nikol:
Szóval nem minden gyerekből lehet tiarás izét faragni.
Igen, igen, de ha lehetne, és lehetőség is lenne rá… akkor is feltétlenül kell-e?
Visszatérve kedvenc koris példámhoz: a sok-sok plusz mellett ez is lemondás más életutakról. Feltétlenül kell-e rögtön kiskorában valakit pályára állítani? Úgy, hogy ő még csak azt látta, hogy ez tetszik, de a többit nem.
Mert lehet, nemcsak a tiara áll jól a fején, hanem szuper matematikus is, amivel hosszú távon jobban járhat, több pénzt kereshet – és még akkor is, amikor a tiarát már át kéne adnia…
@vix: nem tudom. A sport az egy kicsit más. Mert vannak sportágak, amit ha nem kezdesz el korán, akkor esélyed sincs.
Szerintem a pályáraállítás késélen táncolás.
Mindeg idegszáladdal a gyereket kell figyelned, hogy mennyire megy neki, mennyire érzi az adott helyzetben jól magát, mennyit várhatsz el tőle és ha csügged, akkor mennyire szabad befolyásolnod, netán előre lökdösnöd.
Az első jajszónál nem kell vele abbahagyatnod a sportot, de folyamatosan figyelni kell, hogy van-e valami változás a viselkedésében, ami a pályára állításnak köszöhető.
A legrosszabb az, amikor neked kell véget vetned a karrierjének. Mert pl. az egészsége vagy a tanulás rovására megy a sport. Nálunk pont ez történt. Én voltam a gonosz anya, aki derékba törte a lánya sportkarrerjét. De meg kellett lépni. Még ha heteken át a lakás két sarkában bőgtünk is.
http://www.youtube.com/watch?v=tNAsoBgJmd4&feature=related
Ennyit anyukáról!Bár lehet,hogy ez is az álmai között szerepelt…
http://www.youtube.com/watch?v=ABzMAuI1vj0&feature=related
Oké,túltengek. De nekem ne mondja a kedves anyuka, hogy a gyereknek ezzel jót tesznek. Láttam egy-két adást, mindig felmerült bennem, hogy tényleg csak így szép egy gyerek, ha póthajat,flakon hajlakkot, csicsás, kényelmetlen ruhákat, műkörmöt pakolnak rájuk, és bazári majmot csinálnak belőlük? Milyen felnőttek lesznek belőlük?
Nos, az én lányom imád balettozni, és biztos vagyok benne, hogy háromévesen még csak a rózsaszín tütü vonzotta. Ezért beirattam olyan balettoktatóhoz, aki figyelembe veszi, hogy gyerekekkel dolgozik, és engedi játszani meg bohóckodni is a kicsiket, de azért valahogy beléjük csempészte a helyes tartást meg az egyes, kettes, stb pozíciókat. Mostanra a lány már komolyabb órákra jár, de még mindig a kora figyelembevételével. Ha eljut oda, hogy komoly tehetségnek látszik, és diétázni is hajlandó lesz, akkor támogatom a karrierjét, bár a minap néztem meg a Fekete hattyút és kivert a víz tőle. Nekem se a balett, se a balerinák alkata nem tetszett soha, nehéz lesz jó képet vágnom hozzá, de ha az oktatók azt mondják, hogy megéri (és akármilyen csontszerkezettel nem vállalják a melót, erre tényleg születni kell), és a lány is akarja, akkor igenis adom a hátszelet neki. De ha bármikor úgy gondolja, hogy ez már nem érdekli, vagy mert kinőtt belőle, vagy mert a belefeccölt energia nem arányos a jutalommal, hát nem fogom a balettsuli számláit lobogtatni és keresünk neki valami más hobbit.
@Nikol: A gyerekekkel csak az a baj, hogy nem feltétlenül van választásuk. Ha láttál már egy-két részt (és én voltam már olyan lusta, hogy inkább végignéztem, mintsem elkússzak a távkapcsolóig, hehe), akkor tudod, hogy sokan nem akarnak menni, sírnak és cirkuszolnak, de hát a gyereknek azt kell tenni, amit anya mond. Egyébként meg lehet figyelni, milyen kevés apuka jön el ilyen versenyekre, és azok is savanyú képpel nézik a miniprostivá mázolt kislányokat. Szóval egyszer olyat is láttam, hogy a kislány rosszul lépett, leesett a színpadról, kiment a bokája, ölben vitték ki. De anyu akarta a trófeát, úgyhogy a bicegő gyerekre visszaerőltette a művigyort és végigcsináltatta vele a műsort. És senki se hívott rendőrt! Az a gyerek, aki abban nő fel, hogy a szépség az egyetlen igaz mérce, és az aranyozott kupák száma annak mutatója, az nem tud önálló döntést hozni, mert nem tudja, hogy van alternatíva. Főleg energiaitalon felpörögve.
Az, hogy egy gyereknek van ízlése, nem egyenlő azzal, hogy eldöntheti merre megy az élete. A példáidra visszamutatva, a lányom kiköpheti a főzeléket és visszautasíthat egy ruhát, de a matekleckét nem. Nálunk nincs sok szabály, napi x alkalommal muszáj enni, este legkésőbb x órakor kell aludni, és minden leckének kész kell lenni. Amíg értékben és önmagában nem tesz kárt, sok más korlátja nincsen, a többi szabályt szájbarágás nélkül, szimplán az én példámat követve veszi át. A gond ott van, hogy ezeknél a kislányoknál ez nem működhet, mert anya azt akarja, hogy a gyerek minden olyan legyen, ami nem ő: egy aluliskolázott ám túlsúlyos és valószínűleg kiégett háziasszony, aki nem talált saját hobbit sem.
Nem tudom, érthető-e amit írok, az idegtől kiment a fogalmazókészségem.
@Kobi: Jól értettem, az elején a kislány arról énekel, izé, beszél, hogy ő milyen cuki és hogy séta közben megbámulják a fenekét?
@Kobi: Elég csak ránézni a műsorban közreműködő felnőttek arcára. Szánalom, unalom, sajnálat. De azért közvetve mégiscsak asszisztálnak ehhez az őrülethez azzal, hogy elmennek egy ilyen műsorba, még ha csak unott vagy szánakozó pofát vágni is.
@Nikol:
Ezeknek a gyerekeknek ez ugy jon be, hogy nem nagyon tudjak, hogy mashogyan is lehetne. Mert nagyon sok verseny van, szinte minden hetvegen mennek, vagy probalnak, felkeszulnek (kozmetika, fodrasz, rutin, barnitas, kormos, ruhaprobak). Az agyhalott szulok mar babakent is viszik oket, azt hiszem 3 hetes volt a legfiatalabb kicsi valamelyik reszben…. Szoval fogalmuk sincs rola, hogy hetvegen az allatkertbe, vagy a tengerpartra is lehetne menni jatszani, mert sose csinaltak.
volt olyan csalad is, ahol apu volt az ertelmi szerzo, meg az eloadast is o tanitotta be.
Es ez az egesz a szervezoknek nagy biznisz, mert penzdijat tobbnyire csak a grand suprem kap, aki az egesz versenyt megnyeri, viszont van borsos nevezesi dij, szponzorok, kulonbozo horrribilis koltsegek.
@Deen: Nem biztos, hogy a talk show vendégeknek mindig elmondják előre, hogy ki más lett még meghívva.
@harsviki:
Akár még azt is énekelheti, nem sokat lehet belőle érteni.
Bocsi,hogy a második videót én is ide biggyesztettem, későn vettem észre,hogy már volt.
@harsviki:
Én olyan részt láttam, amikor anyuka mindkét lányét indította. Még a zsűrinek is feltűnt, hogy a kisebbet hogy alázza a kedves mama. Neked ez úgysem fog menni, nem tudod, a másik úgyis ügyesebb, stb. Apunak sem tetszett,ráadásul a tesó is erősen el volt szállva magától, plusz pörgött ezerrel, nem bírtak vele, így apu-anyu eszelős tiltakozása ellenére- megtiltotta, hogy az utolsó körben fellépjen. Tesó itt kapott egy különdíjat, anyu legnagyobb döbbenetére.
valami gusztustalan volt, ahogy azzal a szegény kislánnyal bánt.
Egy másik kis csajnál viszont barnítás közben derült ki,hogy a hónaljára izzadásgátlót kent, így az gyönyörű penész zöld színben pompázott. Leányzó közölte, hogy legközelebb bekeni az egész testét, a zsűri úgysem látott még zöld indulót. Ugyanő sírt, hogy szúrja a ruhája, majd a színpadon mosolyogva végigvonult, és később a tévéseknek annyit mondott: Mi szépségversenyes gyerekek rendesen be vagyunk idomítva….
@Kobi: Ez az Alana szegény nagyon gáz. Ennél gázabb csak a tripla tokás anyuka, meg a többi hájbáj anyukák, akik feltűnnek a videón. És basszus, ennek a kislánynak szemmel láthatóan azt is bemagyarázta valaki, hogy mennyire cuki, ahogy a hájas hasát gyömöszöli. Ahelyett, hogy odafigyelnének, mit zabál össze. Na de pont ez izgatja majd őket, amikor az energiaitalos lötty meg teljesen rendben van.
A gyerekem az lesz, ami lenni akar, egyelöre semmi konkrét álma-vágya nincs. Viszont azt megfogadtam, megadom neki azt, amit én sosem kaptam meg. Azaz a támogatást. Imádtam futni, általánosban az osztályban gyorsabb voltam, mint a fiúk. Soha nem támogatták, így gimiben stikában jártam edzésre. Egy kanyi versenyemen nem voltak ott, de nem is érdekelte öket. Késöbb röpibajnokságra sem jöttek el, csak a hugom összes kosármeccsére jártak… Szóval leszarom, milyen irányba indul el Mini, csak menjen, én támogatom, segítem, engem érdekel.
@Deen:
Kedves anyuka literszámra borította bele az energiaitalt…engem meg hülyének néznek, mert nem kólázhat a 12 évesem sem, max évente egyszer, ha megkínálják,akkor egy fél decinyit…@keke:
Látod, ezt kellene ezeknek az agyhalott anyukáknak tanítani. Hogy tényleg csak amit a gyerek szeretne…Enyém nagyom sokáig néptáncolt. Abbahagyta, mert nem szerette már. Most rajzszakkörre jár. Szeretnénk, ha sportolna valamit, de ami nem megy, azt nem erőltetjük. Magas, vékony, és utálja a tesit.:)
A Középső meg a focit nyomta középsőtől elsőig.Akkor váltott, a kosár jobban tetszett neki. Másodikos, év elején kiemelték az iskolai csapatból, mert már kevés volt neki, azóta betették a 4-5 évvel idősebbek közé, mert tehetséges az edző szerint. A legkisebb is egy energiagombóc, de neki egyelőre elég a TSMT, meg bringázni, homokozni a többiekkel.
Jó hosszú lettem…:)
@Deen: Én azon gondolkodtam, micsinál anyuka? Mert a kislány is “couponer” akar lenni, mint ő, jól sejtem, hogy ez azt jelenti, hogy minden kis spórolós “ha ezt felmutatja a pénztárnál, ingyen rágógumit kap” kupont kivagdos az újságokból és azzal megy bevásárolni? Mert ehhez a karrierhez tényleg nem kell sok ész.
Engem az a kijelentés zavart, hogy “az ital segít, hogy győzzek” és ez az első lépés a leendő drogproblémák felé.
@harsviki: Hát azt azért nem hiszem, hogy úgy mennek oda, hogy nem tudják a témát. Azt lehet, hogy nem, hogy konkrétan Alana vagy Eden lesz a vendég, de azt, hogy lesz ott egy szépségversenyes kismajom, és erről fognak dumálni, azt biztosan tudják. Mégis odamennek, asszisztálnak hozzá, én nem mentem fel őket.
@harsviki: Nyilván élete értelme, hogy kis pénzkeresőt faragjon a kiscsajból, akin már most létszik, hogy pár év múlva pont olyan tripla tokás elhanyagolt rémség lesz, mint anyuka.
Igen ez az ital segít, hogy győzzek tényleg nagyon kemény volt egy 8 éves szájából.
@harsviki:
Láttad a lakást? Tele volt pakolva mindennel:betétek,mosószer konzervek. Pont most láttam egy filmet, ahol ilyen extrém kuponozók voltak. Mindent összevásárol, mert olcsó, van hozzá kupon….kicsit sem beteg, ugye?
@Kobi: Ááá, azt én is néztem. Először azt hittem, hogy valami kisboltjuk van vagy mi, hogy annyi WC-papírjuk van, hogy párnacsatázni is lehet vele. Aztán láttam, hogy ez nem raktár, hanem a lakásuk. Mondjuk a felhalmozott kuponos cuccokon kívül nem sok minden egyéb berendezés volt benne.
@Deen:
Ezt majd nyilván eltanulja anyutól, meg azt is, hogy nyugodtan böfögjön a akamerába, pont mint a mami, akinek ugye a nickje: Coupon Queen…áááááááááááááááááááááááá
http://www.youtube.com/watch?v=5AOYupAqpxU&feature=related
Anyu nem tököl:Red Bull,mountain dew,Igyad csillagom…..És még mindig ő neveli a kiscsajt. :/
Ha rajtam mulna, egy valosagshow sem elne tul.
Sajnos tudomasul kell venni, hogy azok vannak tobbsegben, akik ezen musorok nezettseget adjak.
http://www.youtube.com/watch?v=QFwogaNPKhs&feature=related
Akkor egy kis paródia. Bár gyanítom, nem is olyan elképzelhetetlen, hogy ez lesz a vége…
Valaki leütne, hogy ne nézzem a videókat, mert csak a vérnyomásom lesz magasabb? Köszönöm!
@Kobi: /csap
Nézzé’ Big bang theory-t!
@harsviki:
Bones-t nézek…meg Once Upon a Time-ot.
Köszi, hogy kupon vágtál!
@Kobi: Már te is kuponozol?
@harsviki:
Túl nagyot üthettél…
aki latta a hunger gamest…
ugye nem is olyan elkepzelhetetlen?
amikor a riporter vidaman kedezgeti a halalba keszulo versenyzoket, nem hasonlit egy kicsit az egesz ehhez a show-hoz?
amugy a riporter picsa miert nem szolt be?
@cozumel: @cozumel: A hunger gamesnel szedultem a kameramozgatastol. A koncepcio amugy jo volt, de gondolj csak vissza, egyedul az elnok adhatta onmagat.
@cozumel: Vááá, most olvasom, le ne lődd!
Amúgy meg milyen szar, hogy mostanában akkor hallok egy jó könyvről, amikor megfilmesítik…
CSúnya dolog jutott eszembe mikor ezt láttam, mint minden egyes alkalommal: ez bmeg szaporodik
A tiaráktól elrugaszkodva: ér az, hogy a gyerek látja, mi érdekli a szülőt, a szülő az érdeklődésének megfelelően szebb szavakkal beszél azokról a témákról, amik érdeklik, így a gyereket az jobban fogja érdekelni. Plusz vannak családi adottságok, amiket a gyerek örökölt, és azok előrevetítik, miben lesz nagyon jó. Plusz a szülő ezen a vonalon jobban tudja, hogy támogassa a gyerek képességeit, hogy azok kiteljesedhessenek. Ha mindez együtt van, a gyerek jóval tovább el fog jutni, mint a szülője, és könnyen lehet,hogy nemcsak a szülő álmát váltja be, hanem önmaga álmát is.
(Hogy ne legyek ennyire elvont, mondjuk vegyünk egy olyan anyukát, akinek szép énekhangja van, és énekesi karrierről álmodott, de mivel nem tanult meg szerepelni, a kitörési lehetőséggel nem tudott élni. De otthon musical dalokat énekel, és amikor látja, hogy a lánya is szeret énekelni és tehetséges, beíratja egy gyerek-színtársulatba, ahol a gyerek megtanul szerepelni, és a kellő időben képes lesz arra, amire az anyja nem volt képes. – ez légből kapott példa, behelyettesíthető bármilyen öröklődő tehetséggel -matek, sport, képzőművészet)
Mondjuk őszintén szólva pusztán azzal, hogy a fővárosba költöztünk, a gyerekeim sorra kapják meg azokat a lehetőségeket, amikről én csak álmodtam, az hogy élnek-e velük, csak tőlük függ, de persze élnek velük.
Így tulajdonképpen olyan disznó szülő vagyok, hogy pusztán a hellyel, ahol lakunk, biztosítom a gyerekeimnek, hogy a gyerekkori álmaim – ha nekik is az álmuk – beteljesedhessenek. És nem biztos, hogy nem befolyásolom őket, hisz az eszközöket én biztosítom nekik, és nem tudok nem lelkesebb lenni, ha olyasmibe kezdenek, ami nekem is fontos volt.
Arra gondoltam, ezek a szülők, akik így szerepeltetik a gyerekeiket, könnyen lehet hogy tudják, később nem sok jó várja a gyerekeiket, mert most még bájosak, szeretnek szerepelni, később hiába _szeretnének_ szerepelni, elhíznak, szétcsúsznak, megcsúnyulnak.
@sony: Az a gáz, hogy ezzel nem tartós dolgot adnak a kezükbe, hanem azt nevelik beléjük, hogy 1, a külső a legfontosabb, 2, hamis külső is megfelel, póthaj, műfogsor, fűző, tonna smink. Az elhízás és csúnyulás ugyanis nem törvényszerű, talán ha az egészséges táplálkozásra és rendszeres mozgásra nevelnék őket, hosszú távon a szép alak is megmaradna, de persze ahhoz az kéne, hogy az orruknál tovább is lássanak.
@sony: Egyébként egy nagyon-nagyon fontos dolgot mondtál, amit a posztbeli szülők kihagynak: “ha nekik is az álmuk”.
@harsviki: Brrr. Nem, egyszerűen képtelen vagyok beleélni magam ezeknek a nyomorultaknak a bőrébe, de tudod, néha megdöbbenek azon, hogy pusztán a lehetőségek hiánya mit tud kihozni az emberekből. Ezek a szülők valószínűleg soha nem jeleskedtek sem a külcsín, sem a belbecs terén. A gyerekeik sem szépek, a szépségversenyen a hamvasságukat, ártatlanságukat használják ki, ellenpontozva a felnőttes, kurvás öltözködéssel, viselkedéssel. Mégis, könnyen lehet, hogy ez lesz életük legszebb szakasza:(
Hihihihi, nem állom meg, muszáj idelinkelnem egy frissen talált képet!
http://www.gagful.com/14536/poor-kid.html
Title…
[...]check below, are some absolutely unrelated websites to ours, nonetheless, they may be most trustworthy sources that we use[...]…
Title…
[...]check below, are some completely unrelated web-sites to ours, nevertheless, they may be most trustworthy sources that we use[...]…
Title…
[...]just beneath, are a lot of completely not connected sites to ours, on the other hand, they’re surely worth going over[...]…
Title…
[...]just beneath, are various totally not associated websites to ours, nonetheless, they may be surely really worth going over[...]…
Title…
[...]usually posts some pretty intriguing stuff like this. If you’re new to this site[...]…
Title…
[...]that will be the end of this article. Right here you’ll locate some web pages that we believe you will value, just click the hyperlinks over[...]…
Title…
[...]The facts mentioned inside the report are several of the best available [...]…
Title…
[...]Wonderful story, reckoned we could combine a couple of unrelated information, nonetheless definitely really worth taking a look, whoa did one particular master about Mid East has got far more problerms at the same time [...]…
Title…
[...]always a big fan of linking to bloggers that I enjoy but do not get quite a bit of link like from[...]…
Title…
[...]Wonderful story, reckoned we could combine several unrelated information, nevertheless seriously worth taking a search, whoa did a single discover about Mid East has got a lot more problerms at the same time [...]…
Title…
[...]we prefer to honor lots of other web sites around the web, even though they aren’t linked to us, by linking to them. Beneath are some webpages really worth checking out[...]…
Title…
[...]below you’ll uncover the link to some sites that we assume you should visit[...]…
Title…
[...]usually posts some quite intriguing stuff like this. If you’re new to this site[...]…